Árvízi kockázatkezelés

Árvízi kockázatkezelés (ÁKK)

Az Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK Irányelve az árvízkockázatok értékelésének és kezelésének témakörét az országok számára egységesen és kötelező jelleggel szabályozza. A végrehajtás nemzeti feladatait Magyarországon a 178/2010 Korm. sz. rendelet tartalmazza. (lásd egyéb dokumentumok) A szabályozás előírja, hogy a tagállamoknak előzetes kockázatbecslést, árvízi veszély- és kockázati térképeket, továbbá az árvízkockázat kezelésére, csökkentésére hozandó intézkedéseket kell kidolgozni. Magyarországon ez a munka az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálása mellett 2010. óta zajlik a KEOP 2.5. projektkonstrukció keretében.

Magyarország ezen Eu szabályozás előtt is nagy figyelmet fordított, az árvízi kockázatok felmérésére és a veszélyeztetettség, illetve a kockázatok csökkentésére, hiszen az ország árvízvédelmi szempontból Európában a legveszélyeztetettebb területei közé tartozik.

Az Irányelv alapján 2011-ben készült az előzetes kockázatbecslés, előzetesen kijelöli azokat az árvíz-veszélyeztetett területeket, amelyekre a további részletes vizsgálatokat kell elvégezni.

Az előzetes kockázatbecslés alapján 2013-ban készült el a területi veszély- és kockázati térképek első változata. Az egyes veszélytérképek bemutatják a területek elöntésének, a kialakulható elöntési vízmélységek várható előfordulási valószínűségét, a kockázati térképek pedig az elöntés által veszélyeztetett területeken a vagyoni, humán, ökológiai, örökségvédelmi kockázatokat.

Az árvízkockázat kezelési program jelenlegi III. fázisában az időközben megmódosított mértékadó árvízszint függvényében pontosításra kerülnek a veszély- és kockázati térképek, továbbá kidolgozásra kerülnek a veszély és kockázatok csökkentését szolgáló intézkedések országos és területi stratégiai tervei.

A végrehajtás keretében sor kerül az árvízkockázat-kezelési intézkedések EU Víz Keretirányelvvel való összehangolására, az árvízkezelési intézkedések VKI szempontjai szerinti értékelésére.

A munka végrehajtása jelenleg folyamatban van, az egyes részeredmények folyamatosan kerülnek megismertetésre. A honlapon közreadott részeredmények alapján az érintetteknek, a különböző társadalmi szervezeteknek lehetőségük van a tájékozódásra véleménynyilvánításra.

A tájékoztatást és véleménynyilvánítást segítik a 2015. július – augusztus hónapban megszervezésre kerülő országos és a 12 területi fórum. A fórumok időpontjáról, helyszíneiről a honlapon is tájékozódhatnak.

A 2015-ben elkészülő dokumentumok, a kockázat és a kezelési intézkedések hat évente felülvizsgálatra kerülnek, így az időközben beérkező vélemények, javaslatok, úgy ahogy a mostaniak a következő felülvizsgálatkor a programba figyelembe vehetők, beépíthetők.

A tájékoztatásra, véleménynyilvánításra közreadott állományok a munka ütemének megfelelően folyamatosan feltöltésre kerülnek, módosulnak, bővülnek.

A társadalmi vitára bocsátott dokumentumokat országos és területi bontásban helyezzük el. A véleményezhető anyagokat témakörönként és tervezési egységenként ismertetjük.

Kérjük, írja meg és küldje be véleményét a közzétett dokumentumokkal kapcsolatban!

A közzétett dokumentumokról az elektronikus konzultáció lehetővé teszi, hogy Ön az internet segítségével közvetlenül véleményt nyilváníthasson a közzétett tervdokumentumokról. Levelét elektronikus úton az akk@vizugy.hu e-mail címre küldheti meg. Kérjük, levele „Tárgyában” jelölje meg, hogy melyik dokumentumhoz kíván hozzászólni!

Fórumok

Időpont: 
2015, augusztus 26 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
HOTEL FAMULUS (9027 Győr, Budai út 4-6.)
Előadások: 
Tervezési eredmények ÉDUVIZIG, Tervezési eredmények ÉDUVIZIG
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, augusztus 12 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
HOTEL MEROPS MÉSZÁROS (Szekszárd, Kossuth L. u. 19.)
Előadások: 
KDTVIZIG ÁKK Fórum, KDTVIZIG ÁKK Fórum
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, augusztus 11 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Díszterme (Budapest XIV., Stefánia út 14.)
Előadások: 
KDVVIZIG ÁKK Fórum, KDVVIZIG ÁKK Fórum
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítés
Időpont: 
2015, augusztus 10 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
ÉMVIZIG Miskolci Szakaszmérnöksége (Miskolc, Besenyői u. 30.)
Előadások: 
ÉMVIZIG ÁKK Fórum, ÉMVIZIG ÁKK Fórum
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, augusztus 5 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
IH Rendezvényközpont (6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.)
Előadások: 
ATIVIZIG ÁKK Fórum, ATIVIZIG ÁKK Fórum
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, augusztus 4 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
Elizabeth Hotel (5700 Gyula, Vár u. 1.)
Előadások: 
Tervezési eredmények KÖVIZIG, Tervezési eredmények KÖVIZIG
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, augusztus 3 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
Szolnoki Főiskola (5000 Szolnok, Tiszaliget sétány 14.)
Előadások: 
Tervezési eredmények KÖTIVIZIG, Tervezési eredmények KÖTIVIZIG
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, július 30 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
Eötvös József Főiskola, BAJCSY-ZSILINSZKY UTCAI CAMPUS, Főelőadó
Előadások: 
Tervezési eredmények ADUVIZIG, Tervezési eredmények ADUVIZIG
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, július 28 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
Szatmár-Beregi Natúrpark Látogatóközpont, Kisar (4921 Kisar, Tisza u. 41.)
Előadások: 
FETIVIZIG ÁKK Fórum, FETIVIZIG ÁKK Fórum
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Időpont: 
2015, július 27 - 10:00
Fórum címe: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése
Helyszín: 
Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.)
Előadások: 
Tervezési eredmények TIVIZIG, Tervezési eredmények TIVIZIG
Meghívó és részletes program: 
Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése