Duna

Földrajzi leírás

 
A Duna egy nagy kék szalag Európa térképén. Hazánk fő folyója, Magyarország területe teljes egészében a vízgyűjtőjéhez tartozik.
A Duna Európa második leghosszabb és legbővizűbb folyója a Volga után, hossza 2860 km. Teljes vízgyűjtőterülete 817 000 km2 . Forrásvidéke Németországban, az Alpok lábánál a Fekete-erdőben van, két kis forrásból ered. Útja során hegyeket tör át, hasadékot vés a sziklába, völgyeket mélyít a hegyek közé, hatalmas síkságokat tölt fel. Ausztria területén áthaladva az 1850 fkm szelvénynél Észak-Nyugaton lép hazánk területére és 417 km út megtételével az 1433 fkm szelvénynél halad át az ország déli határán majd útja végén gazdagon szerteágazó torkolattal ömlik a Fekete tengerbe. A Dunát a köznyelv folyónak nevezi, de az 1000 kilométernél hosszabb, bővizű természetes vízfolyást folyamnak hívják. A Duna is folyam.
A Duna a következő országokon folyik keresztül: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Ukrajna és Moldovát is érinti.
 
 
A Duna nagyon sok mellékággal rendelkezik hosszú folyása során. Ezek közül hazánkban a legjelentősebbek:
  • Kis-Duna (Csallóköznél)
  • Mosoni-Duna (Szigetköznél)
  • Szentendrei-Duna
  • Ráckevei-Duna

A Duna teljes hossza három jellegzetes szakaszra osztható:

  • a Felső- a forrástól a Dévényi kapuig (Szlovákia)
  • a Középső- a Vaskapuig (Románia)
  • az Alsó- a Vaskaput köti össze a fekete-tengeri torkolattal.
Kezdeti sebes, hegyi áramlását dombok és erdők, később ártéri erdők és végül a deltában hatalmas területen náddal, vad dzsungellel borított mocsarak, mellékágak, csatornák kísérik. Azt a területet, ahol a Duna beletorkollik a Fekete-tengerbe, Duna-deltának nevezik. Miért is hívják így? Azért, mert a Duna több ágra szakadva deltatorkolattal ömlik a Feketetengerbe. A Duna mélysége, szélessége és sebessége nagyon változó.
A felső szakaszon gyors sodrás, a vízszint jelentős esése a jellemző, partjainál bontja a kőzeteket, mélyíti a medrét, a keletkezett hordalékot tovább szállítja.
A középső szakaszon a folyó sebessége csökken.
Az alsó szakasz nagyon lassú folyású és kis esésű. Itt a durvább hordalékát nagyrészt lerakja a folyó. A Duna-deltánál szinte állóvízzé alakul a Duna, minden hordalékát lerakja, ezáltal egyre nagyobb területet vesz el a tengertől.
A síkságokon kiszélesedik a folyó, Belgrád alatt 1 km-es szélességet is megközelíti, de vannak völgyszakaszok, ahol elkeskenyedik, pl. a Kazán-szorosban 151 méter széles csupán.
Budapesten a Széchenyi lánchídnál 350 méter a Duna szélessége. A szélességgel ellentétesen alakul a vízmélység, pl. a Kazán-szorosban a 75 métert is meghaladja, de a budapesti szakaszon 3-10 méter között váltakozik. A mélységnek megfelelően a vízsebesség is növekszik, a sekélyebb helyeken csökken. Budapestnél az átlagos sebesség fél méter másodpercenként, de árvízkor a két és fél métert is elérheti. Medrében hol több, hol kevesebb víz folyik, azaz a víz szintje hol magasabb, hol alacsonyabb. A folyók vízállása állandóan változik. A változásban azonban bizonyos szabályszerűségek figyelhetők meg.

 

Árvízvédelem

 Az árvízvédelem legfontosabb feladata, hogy megakadályozza a medrükből kilépő folyók pusztítását, megvédje a folyó menti településeket, az ott élő embereket. Az árvíz kialakulásához vezethet a hegyvidéki erdők irtása. A fák árnyékoló hatásának hiányában gyorsabb a hóolvadás, a nagy sebességgel lezúduló hólé lemossa a talajt. A kopár sziklák sokkal kevesebb vizet tartanak meg, mint az erdő. Ezért hóolvadáskor,esőzéskor a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű víz elöntéssel fenyegeti az alsóbb területeket. A hegyvidékeken ezért nagy gondot kell fordítani az erdők újratelepítésére és a talaj védelmére.
 
A víz az élet egyik elemi feltétele. Aszály idején nehézséget jelent a víz biztosítása, de nagy gondot okoz, ha megáradt folyók elöntik a megművelt földeket, romba döntik a házakat.
A Duna magyarországi szakaszán az Alpokban lehulló csapadék és a hóolvadás következtében évente két szabályos árvize van:
  • a tavaszi jeges árvíz
  • és a kora nyári zöldár.
 Az egyik legsúlyosabb a pesti jeges árvíz volt 1838-ban. Kialakulását az okozta, hogy a megelőző kemény télben a Duna jege - több helyen torlódva - Bécsig rakódott fel. A felülről érkező olvadással indult árhullámok hatalmas jégtorlaszokat képeztek. A lezúduló víz - és jégtömegek Esztergomtól a Dráváig végigdúlták az árteret. Több, mint tízezer ház dőlt össze (Pesten és Budán a házak több mint fele) 3200 megrongálódott, életét vesztette 153 ember.

 

Báró Wesselényi Miklós saját maga mentette ki az embereket a jeges vízből, őt emlegetjük az "Árvizi hajós" néven, emlékét dombormű őrzi a pesti belvárosi templom falán. Az egykori árvízkatasztrófák túlélői számára természetes volt, hogy maguk és utódaik számára megjelöljék, meddig is ért a nagy víz. A vízmagasságot általában a saját házukon, vagy ha az teljesen elúszott, valamilyen tartós építményen, hídpilléren, templom falán örökítették meg. Legtöbbször egy kéz mutatóujja bökött a rémisztő magasságra.
A Duna mellett élő népek sokféle módon kihasználták a folyót és ennek érdekében be is avatkoztak annak életébe.
Hazánkban már a XIX. században felismerték az árvizek elleni védekezés fontosságát. Ezért az 1800-as évek közepén gróf Széchenyi István kezdeményezésére, Vásárhelyi Pál tervei alapján megindult a folyók szabályozása. Lecsapolták az ártereket és szabályozták a medret.
 

A hazai szakaszon több kanyarulat átvágásával a korábbi 496 km-ről 417 km-re rövidítették meg a Duna hosszát. A szabályozás három célja, a jégtorlódások hatásának a csökkentése, valamint a hajózás elősegítése és az árvizek elleni védekezés volt. A folyó menti területek védelmére gátakat, más néven töltéseket emeltek. Az árvíz elleni védekezésnél fontos volt, hogy ezek a töltések jó állapotban legyenek. Rendszeres figyelésük és gondozásuk a gátőr feladata volt, akik gátőr házakban laktak. A gát állapotát folyamatosan figyelni kellett, mert ha pl. vízparti állatok fészkelték be magukat, akkor a járatok árvíz idején utat jelenthettek a víz számára, csurgások, átázások is keletkezhettek.

 

Hajóval a Dunán

 

A Duna fontos nemzetközi hajóút. A dunai hajózás a 19. század első felében sokkal jelentősebb volt, mint napjainkban. Ez érthető, hiszen az országutak, amelyeknek jelentős része földút volt- a tavaszi és őszi esőzések idején járhatatlanok voltak, vasúthálózat pedig csak később épült ki. A múlt század közepéig fahajók szállították a gabonát, melyeket a víz folyásával ellentétes irányba lovakkal vontatták, de egyes elhanyagolt partrészen, ahol a lovakkal nem értek semmit, embereket fogtak be a hajók vontatására. Az akkori feljegyzések szerint egy közepes nagyságú, áruval megpakolt hajónak a vontatásához 10-20 hajósra, 24 pár lóra és ugyanannyi hajtóra volt szükség. A gyalogos vontatáshoz 30- 50 embert fogadtak fel. Amikor megjelentek a gőzhajók, a közlekedés gyorsabbá vált. Rendszeres gőzhajójáratokat indítottak Buda - Pest és Bécs között. Így az eddigi 20-25 nap helyett odafele 3 napra, visszafelé egy napra csökkent az utazás. A hagyományos gőzhajókat később (az 1930-as években) kezdték kiszorítani a dízelmotor meghajtású hajók. A vasút és az utak fejlesztésével, Duna hidak felépülésével a személyforgalom jelentősége csökkent. Az első motoros üzemű hajók a dunai személyforgalomban, a váci hajógyárban épült vízibuszok voltak, melyeket a budapesti közlekedés szolgálatába állítottak. Jelentős esemény volt a szárnyashajók forgalomba állítása Sirály I. és Sirály II. néven. A Budapest - Bécs közötti útvonalon 5 órára csökkent a menetidő.
 
Ma már az alkalmi kiránduló- és sétahajókon kívül csak Budapest és Esztergom között van hajójárat. Sokan kirándulnak a festői szépségű Dunakanyarba. A folyón számtalan evezős vízisportot űző sportoló is feltűnik. Létezik a folyó több mint kétharmadán zajló kéthónapos nemzetközi Dunatúra is. A Duna mentén egyre nagyobb mértékben terjed a kerékpározás is. Esztergomtól Budapestig lehetőség van biztonságos kerékpározásra.

 

Gazdasági jelentősége
 
A Duna fontos közlekedési útvonal, partjain sok száz ipari vállalat, város és falu fekszik. Fontos szerepet játszik a part menti országok gazdasági életében, elsősorban a teherfuvarozásban, különösen az olcsósága miatt. Vontatóhajókon, uszályokon szállítják az árut, főleg gabonaféléket, takarmányt, építési anyagokat (kő, kavics, tégla, mész, cement, tüzelő) és kohászati anyagokat. (szén, fa, vasérc) A II. világháború után kotrással és csatornák építésével segítették elő a folyami hajózást. A két legfontosabb csatorna a Duna-Fekete-tengeri-csatorna, amely több száz kilométerrel rövidíti le a hajózó útvonalat, a másik a Duna - Majna-csatorna, amely összeköttetést biztosít a Duna és az Északi-tenger között.
 
A Duna vizének másik hasznosítási módja a vízenergia felhasználása. Sok vízierőmű épült főleg a gyorsabb sodrású szakaszokon, így Németországban, Ausztriában. A Vaskapunál épült meg 1972-ben Európa legnagyobb vízierőműve két duzzasztógáttal. A vizet a síkvidéken jobban fel kell duzzasztani, ilyen a szlovákiai Bősnél lévő erőmű.
Valaha a Dunán jelentős halászat folyt. A Duna környéki településeken sok halász élt. A 19. majd a 20. században azonban a folyót ért nagyfokú szennyezés miatt halállománya lecsökkent, így a halászat is szinte teljes egészében eltűnt a folyó partjáról. Egyedül a Duna-deltában maradt meg a kereskedelmi célú halászat. Horgászokat viszont mindenhol láthatunk a Dunánál.

 

Élővilág
 
A Duna amint különböző területeken folyik keresztül, változatos élővilágnak biztosít megélhetést.
 
Növények
A partoknál, az alsó szakaszokon jellemzők a nádasok, ahol a nád mellett gyékény is, kijjebb sás fajok találhatók. A gyorsabb folyású szakaszoknál a nád helyett füzes cserjés található a folyó mellett. A távolabb található ligetben magasabb termetű fehérfűz, a fehér és a fekete nyár jellemző. A kissé szárazabb, de állandó vízellátással rendelkező területeken megtalálhatjuk a kocsányos- és mocsártölgyet, a szil- és kőrisfa mellett több kúszónövény is él, így a vadszőlő, a komló. Az aljnövényzetben a mohák és harasztok jellemzők. Védett növény a lápi csalán.
 
Állatok
Az egyszerű állatfajok elsősorban a Duna lassú folyású, alsó szakaszán jellemzőek. Az egysejtűek mellett a legelterjedtebbek az apró rákok, a csendes vizeken a folyami szivacs, a hidrák és a különböző kagylók, a mélyebb mederben pedig többféle csiga megtalálható. A Dunában ötvenkét dunai halfaj él. A legjellemzőbb halfajok a kecsege, a ponty, a csuka, a lesőharcsa, a rózsás márna, a dévérkeszeg, a kárász, a szivárványos ökle, a csapó sügér és a fogas. A hínárosokban találkozni árvaszúnyog, víziskorpió, vízipoloska fajokkal, a holtágakban pedig kétéltűek és hüllők is vannak. Legjellemzőbb állatfajok a keringőbéka, a kacagó béka, a kecskebéka, a vízisikló, a kockás sikló és a mocsári teknős.
Legjellemzőbb madárfaj a dankasirály, amely még városi szakaszokon is megtalálható. Minden folyószakaszon megjelennek a récefélék, a vadlibák, a kormoránok és a bíbicek. Elsősorban a Duna-delta környékén és a középső folyószakaszon látni szürkegémet, vörösgémet, bölömbikát, függőcinkéket. Csak a Duna-delta lakói a rózsás pelikánok.
Holtágak, árterek legjellemzőbb apró emlősei a vízicickány, a vízipocok, a törpe egér, de a vidra, a pézsmapocok és az újonnan visszaköltöztetett hód. A ragadozókat a róka és a görény képviseli. A nagyvadak az őz, a szarvas és a vaddisznó.
 
A Duna-delta területéből 2733 négyzetkilométer védett. Több mint 1200 növényfajta, 300 madárfaj és 45 édesvízi hal él itt. A világ minden tájáról több millió madár jár vissza évente költeni.
A Deltában 15 000 ember él, a legtöbben hagyományos csónakokkal halásznak. 1991-ben a Duna-delta a világörökség része lett.
A Dunát Európa más folyóival összehasonlítva viszonylag kevés környezeti kár érte, élővilága nagyrészt megmaradt. Ezt az adottságot felismerve a 1970-es évektől folyamatosan alakultak nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek. Ezek a nemzeti parkok Magyarországon a következők:
  • Szigetközi Tájvédelmi Körzet
  • Duna - Ipoly Nemzeti Park
  • Duna - Dráva Nemzeti Park (része: a gemenci erdő)

 

 

A Duna, Európa gyöngyszeme című természetfilm két részben, HD minőségben megtekinthető itt:
1. rész és 2. rész.