A vízgazdálkodás minden tevékenységének kényszerű hajtóerejét (az éghajlatváltozás), lehetőségeit, illetve keretét (a vízkészlet gazdálkodás), valamint cél és feltételétel rendszerét (a víz keretirányelv) e három összefüggő környezeti hatás determinálja, illetve jelöli ki a lehetséges beavatkozási útvonalat. Ehhez társulnak a társadalmi-gazdasági változásokból levezethető igények, alkalmazkodási kényszerek. A Föld éghajlata az ipari forradalom kezdete óta közel 1,0 °C -al melegedett. A változás okait illetően - azaz, hogy antropogén eredetű hatásokról vagy természetes folyamatokról van-e szó - a kutatók között nem teljes az összhang, ez azonban a változás tényét nem érinti. A klímamodellek szerint a század végéig a globális hőmérséklet további 2-5 fokkal nőhet. A folyamat eredményeként változik a kisebb térségek, így hazánk éghajlata is. A prognózisok szerint éghajlatunk melegebbé és szárazabbá válik. A hőmérséklet (és a potenciális párolgás) minden évszakban nő. Az évi csapadék némileg csökken oly módon, hogy nő a téli-tavaszi és csökken a nyár-őszi félévben. Várhatóan csökken a csapadékos napok száma, nő a nagy csapadékok gyakorisága és a száraz időszakok hossza. Gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek, nő a tartósságuk és intenzitásuk. A változások egyes területeken lehetnek kedvező irányúak is, de a vízgazdálkodás egészét nézve döntően a kockázatok növekedésével kell számolni. Kijelenthető, hogy az éghajlatváltozás a vízgazdálkodás összes területét érinti. (Az éghajlatváltozás várható hatásait az 1. táblázat foglalja össze.) Ugyanakkor, az általános megállapításokon túllépve tudjuk, hogy az éghajlati modellek eredményeit jelentős bizonytalanságok terhelik. Ezért az éghajlatváltozás kérdéskörének fő kihívása jelenleg a prognózisok bizonytalanságainak kezelése. Ennek alapján értékelhetjük a változások vízgyűjtőnként eltérő hatásait, majd ezek figyelembe vételével hozhatunk intézkedéseket a várható kockázatok csökkentésére.
|
Szakterület |
Éghajlatváltozás hatása |
|
Készletek és igények |
A vízfolyások nyári kisvízi készlete csökken és a tavakban gyakoribbá válnak az alacsony vízállású időszakok (kisebb sekély tavak kiszáradhatnak) Az Alföld dinamikus (utánpótlódó) felszín alatti vízkészlete csökken |
|
Vízminőség-szabályozás |
A csökkenő kisvízhozamok miatt nő a nem-éghajlati hatásokból (bemosódás, tisztítatlan szennyvizek) eredő vízminőségi kockázat |
|
Árvízvédelem |
Heves árhullámok gyakorisága és intenzitása növekszik |
|
Területi vízgazdálkodás |
Gyakoribb aszályos időszakok, az aszály nagyobb térségre terjed ki |
|
Települési vízgazdálkodás |
Gyakoribb és nagyobb települési vízkárok |
|
Intézmény |
Nemzetközi együttműködés a hasznosítható vízkészlet megosztása és a nagy folyók árvízvédelme terén |
1. táblázat Az éghajlatváltozás várható hatásai (A táblázat "Magyarország vízgazdálkodása: helyzetkép és stratégiai feladatok" MTA, Somlyódy 2011. c. anyagból származik.)
Mindamellett megállapítható, hogy a jelenlegi ismereteink alapján hozhatók olyan intézkedések, amelyek az éghajlatváltozás negatív hatásainak kivédését, enyhítését is szolgálják, de ennek feltétele, mint korábban már jeleztük a vízhasználók partnerségének megnyerése. A vízgazdálkodás fő területein az üzemelési, védelmi biztonság növelése egyúttal az éghajlatváltozás kockázatait is csökkenti. Ezeket a beavatkozásokat részletesebben az egyes szakágazati fejezetben tárgyaljuk
Az éghajlatváltozás legmarkánsabb indikátor területe a vízkészletekkel történő gazdálkodás minősége, vagyis, annak lehetőségeivel való élés, korlátainak ismerete és kezelése, vagy fenyegetéseinek tudatosítása és az annak hatásaira való felkészülés illetve beavatkozás.
A vízkészletekkel való gazdálkodás alatt épp ezért ma már nem csak a gazdasági célú felhasználók közötti elosztást értjük, hanem a vízgyűjtő terület egészén a vízkörforgás elemei közötti arányok figyelembe vételét, az ökológiai igények kielégítését, és a lehető legtöbb természeti és társadalmi kölcsönhatás szerinti szabályozást.
A vízkészletek mennyiségi és minőségi értelemben is végesek, készletgazdálkodás nélkül a fenntarthatóság veszélybe kerül. A készletek mértékének és felhasználhatóságának meghatározása nyilvánvalóan állami feladat országos és regionális szinten is. Ezt indokolja a közösségi érdek érvényesülésének igénye, és az állapot értékelését lehetővé tevő monitoring állami irányítása is. A monitorozás, az állapot értékelés, a mérleg készítés és a vízhasználati igények rendszerbe illeszthetőségének vizsgálata egységes kezelést és megfelelő szakmai hátteret igényel. Ennek a rendszernek a kezelése ma sem jogszabályi, sem műszaki szabályozási sem szervezeti kérdésekben nincs jól megoldva.
A kiegyensúlyozott vízkészlet-gazdálkodás feladata a vízzel kapcsolatos igények kielégítése, ami az alábbiak szerint egyszerűsíthető le:
A vízkészletgazdálkodás egyensúlya felborult azzal, hogy a területi vízigények struktúrája a rendszerváltozás és a fellépő gazdasági nehézségek miatt megváltozott. Mind az ivóvíz, mind az öntőzés területén elsődleges lett a felszín alatti vizek felhasználása, ami a felhasználható vízkészletek csökkenését okozza. Ennek oka, hogy a gazdasági helyzet nem tette lehetővé a felszíni vízkészletekhez való hozzáférés korábbi szinten történő fenntartását, fejlesztését. Ez a felszíni vizeinket szétosztó folyó és csatornarendszerek elhanyagolásában nyilvánult meg. Ráadásul, jórészt ugyanez a csatornarendszer lenne hivatott a másik irányba a területek felesleges vizeinek visszavezetésére is. Az érdekeltség hiánya miatt a működtetett vízrendszerek vízpótló szerepe (itt elsősorban az öntözést kell érteni) nagy területen megszűnt. A vízrendszerek elsődleges feladata a káros vizek elvezetése maradt, melyek működtetése önmagában ezért a célért gazdaságilag erősen vitatott. Ez vezetett a fenntartási munkák elmaradásához, a belvízrendszerek jelentős részének tönkremeneteléhez, és ez az egyik oka a tartós belvizek kialakulásának.
A vázolt kedvezőtlen folyamat egyik legösszetettebb következménye, és így a vízgazdálkodásnak felrótt hiba, hogy nem gondoskodik a víz visszatartásával (öntözés, tározás, talajvízdúsítás) a vízkészletek megújításáról, ami a kitermelés növekvő költségei miatt az államtól, a költségvetéstől, egyre több kényszerintézkedést fog szükségessé tenni a vízellátás érdekében.
A kialakult folyamat másik fenntarthatatlan hibája, hogy a vizek kártételeinek megelőzése helyett a kialakult katasztrófák kezelése került az előtérbe. Ez is arra vezethető vissza, hogy a vízkormányzó rendszerek fenntartására sem az érdekeltek, sem az állam nem volt képes. A vízkárelhárítás, vízgazdálkodási szemléletű feladatánál, a jelenlegi, ?mindent mentesítsünk, és lehetőleg mielőbbi elvezetéssel? kényszerű gyakorlattól eltérően az előre gondolkodás, a megelőzés feladatainak előtérbe helyezését, a vizek visszatartását, a kockázat figyelembe vételével teljesített mentesítést fogalmazzuk meg.
A vízkészlet-gazdálkodási tevékenység gazdasági értelemben is önfenntartó tudna lenni, az állami tulajdonú víz ?árából? fakadóan, amit a vízhasználók fizetnek be Vízkészlet Járulék (VKJ) formájában. A víz ?ára? ezen kívül szolgálná még annak újratermelési költségét, a vízkészletek védelmét, a vízvezető elemek fenntartását is. Ma ez a bevétel az államot illeti, és a költségvetési tervezéskor nem kerül vissza a tényleges felhasználás helyére. (ma a VKJ bevétel 14-15 Mrd Ft a vízügy 2011.-évi költségvetési támogatási előirányzata, zárolás előtt, 11.5 Mrd Ft, vagyis a vízügy az állam számára nettó befizető, miközben a feladatait nem látja el)
Az ország kedvező hidrogeológiai adottságai révén ? ami ugyancsak a medence jellegből következik ? a felszín alatti vízkészletek a területi egyenlőtlenségek ellenére mennyiségi vonatkozásban jelentős értéket képviselnek. Igaz a felszín alatti vizek kihasználtsága az Alföldön már ma is igen magas, 70 % körüli, és az éghajlati hatások miatt a készletek a beszivárgás visszaesése révén akár a felére is csökkenhetnek, ami már komoly veszélyt jelenthet az ivóvízellátás szempontjából is. Az összes ivóvíz igény közel 90 %-ának kielégítése a felszín alatti vizekből történik. Az ivóvíz bázisok 65 %-a sérülékeny földtani környezetből termeli a vizet, ami a szennyezés elleni védelmi feladatok fontosságát húzza alá.
Hazai sajátosságként figyelembe kell venni az Európában egyedülálló hévízkészlet mennyiségi és minőségi védelmét is és ennek tükrében kell az USZT-ben megfogalmazott célokat teljesíteni.
Az éghajlatváltozás kapcsán felmerülő vízkészlet-gazdálkodás erősségeit és gyengeségeit az alábbi elemzéssel mutatjuk be:
| Készletek és igények | SWOT 1 |
|
Erősségek |
Gyengeségek |
|
Jelentős, a nagy folyókhoz kapcsolódó felszíni és parti szűrésű vízkészletek |
A vízkészletek egyenlőtlen eloszlása |
|
Lehetőségek |
Fenyegetettségek |
|
A víz, mint természeti erőforrás stratégiai szerepének felértékelődése |
Az éghajlatváltozás nem kielégítően feltárt hatásainak erősödése (a készletek és igények időbeni/területi változása) |
2. táblázat A vízkészlet-gazdálkodás éghajlatváltozással kapcsolatos SWOT táblázata
A VKI szerint a víz nem kereskedelmi termék, hanem örökség, amit óvni, védeni és kezelni kell. Ez összhangban van az új Alaptörvénnyel is, amely, mint már idéztük, kijelenti, hogy a vízkészlet, mint természeti erőforrás a nemzet közös öröksége, s ennek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. (Magyarország Alaptörvénye Alapvetés P. cikk). Ennek megfelelően a VKI alapvető célja a vizek ökológiai állapotának védelme és általában a fenntartható vízgazdálkodás megvalósítása és ezt költség-hatékony intézkedésekkel kell elérni. Ezért olyan vízárpolitika kidolgozására van szükség, amely a költségmegtérülés elvén alapul, és amelyhez a szennyező/használó fizet elve társul.
A Víz Keretirányelv a fenntartható vízgazdálkodás megvalósítását támogatja. A VKI és az ennek alapján készülő vízgyűjtő-gazdálkodási terv (VGT) lényegében lefedi a vízkészlet-gazdálkodás feladatainak jelentős részét: meghatározza a hasznosítás ökológiai korlátait) és rögzíti a vízhasználatokhoz kapcsolódó közgazdasági elemeket. A VKI és a VGT nem tartalmazza közvetlenül a vízigények kielégítésével kapcsolatos tervezést, de szabályozza a készletek mesterséges módosításának (tározás, vízmegosztás, átvezetések) feltételeit. Olyan készletmódosító beavatkozások, amelyek akadályozzák a vizek jó állapotának elérését csak gazdaságilag indokolt és a társadalom által egyértelműen támogatott esetben valósulhatnak meg. Ebbe a körbe tartozik például a vízfolyások duzzasztása, átvezetése.
A fenntarthatóság elveinek alkalmazása az ökológiai, a gazdasági és a társadalmi szempontok összehangolt érvényesítését jelenti. Rövidtávon nehézségeket jelenthet ennek a szemléletnek a gyakorlati érvényesítése és az ebből eredő változtatások végrehajtása, közép- és hosszútávon azonban a biztonsággal rendelkezésre álló készletek felhasználása felé tereli az igényeket és gondoskodik a készletek védelméről is.Ezzel elősegíti a termelői szféra hatékonyabb alkalmazkodását a vízgazdálkodási feltételekhez, és kiemeli a víz, mint természeti erőforrás stratégiai szerepét.
A vízkészletekkel való gazdálkodás szabályozásának sajátos eszköze a már említett vízkészlet járulék (VKJ), amit a vízhasználat vízjogi engedélyesének adó módjára kell megfizetni. A járulék vízgazdálkodási szerepe az, hogy víztakarékosságra ösztönözzön, és érvényt szerezzen a vízkészletek minőség és mennyiség szerinti megkülönböztetésének. Az eredeti jogalkotói szándék az idők folyamán erodálódott (a vízhasználók jelentős hányada jogszerűen vagy jogszerűtlenül nem fizet), és az időközben bekövetkezett változások (lefolyási viszonyok, Víz Keretirányelv, stb.) sem lettek érvényesítve a járulékfizetés szabályaiban. Így a járulékok mértékében jelentős torzulás állt elő és egyúttal csökkent az állami bevétel, miközben a vízkészletek felértékelődése folyamatosan tart. A VKJ-hoz kötődő adatszolgáltatás megbízható, nélkülözhetetlen alapadata a vízhasználatok nyilvántartásának és egyúttal a vízmérleg készítésnek, de az elmondott okok miatt ez most nem teljesül, így a vízkészletekkel való gazdálkodás alapjaiban sérült.
Ahhoz tehát, hogy a vízkészlet-gazdálkodás az államigazgatási szerepkörben érvényesüljön két alapvető intézkedésre van szükség.
Létre kell hozni az egységes, a mennyiséget és minőséget összehangoltan működtető vízügyi feladatellátást és az ezt rögzítő monitoringot, valamint rendezni kell a VKJ befizetés rendszerét és a vízgazdálkodási nyilvántartást. Nincs semmilyen szakmailag védhető indoka annak, hogy a vízminőségi és vízmennyiségi feladatok egymástól elkülönülten legyenek végrehajtva, ilyen sehol a világon, csak Magyarországon működik. A rendszerváltás óta, teljesen szakmaiatlan és ésszerűtlen, hogy a vízminőségi monitoringot a mennyiségtől elkülönítetten a környezetvédelmi és vízügyi hatóság működtesse.
Törvényi szabályozással lehetővé illetve kötelezővé kell tenni, hogy az igazgatóság az állami tulajdonban lévő vízkészletek kezelőjeként, az általa végzett állapotértékelés alapján véleményt nyilváníthasson a vízhasználatok műszaki feltételeiről. (Például ehhez is a felszíni és felszín alatti vizek egységes állami tulajdonát kell deklarálni).
Terveink szerint 2027-re a jó állapotba kerülő, illetve jó állapotában fenntartott felszíni és felszín alatti vizekből társadalmi szinten a vízzel kapcsolatos igények kielégíthetők lesznek a fenntarthatóság elveinek állandó szem előtt tartása mellett, vagyis mindenki számára biztosított lesz az egészséges környezethez való jog egy fontos eleme.
A VGT a víztestek szintjén kívánja meg az állapot értékelést, a környezeti célkitűzések megfogalmazását és a tervezett intézkedéseket. A tervezés Magyarországon 3 szinten folyt: a szubszidiaritás elvének megfelelően 42 tervezési alegységen készültek el a tervek, ezekből állt össze a 4 részvízgyűjtő (Duna, Tisza, Dráva, Balaton), majd az ország vízgyűjtő-gazdálkodási terve. A tervezés alapvető feltétele volt, hogy a problémákat és az intézkedéseket egyaránt vízgyűjtő szinten fogalmazzuk meg. Hozzátesszük, hogy ez a magyar vízgazdálkodási gyakorlattól és gondolkodástól nem idegen, hiszen ennek hagyományai Magyarországon részben az intézményrendszerben és a korábbi időszakban készült kerettervekben is fellelhetők.
A VKI céljainak eléréséhez átfogó, a teljes vízgyűjtőre kiterjedő ágazati és ágazaton kívüli intézkedések szükségesek, amelyekhez elengedhetetlen az egységes szervezet, a biztos finanszírozási háttér és az ezt támogató jogi és szabályozási rendszer.
Rövidtávú teendők (2012):
Középtávú teendők (-2014:
Hosszú távú teendők (-2020):
Nincs készültség
I. fokú készültség
